A pánikbetegség

Levélrészlet: „19 éves lány vagyok és sok iskolai és családi problémám volt az utóbbi időben. Egyszer utaztam a buszon és nagyon rosszul lettem, úgy éreztem, elfogok ájulni vagy meghalok, mert a szívverésem felgyorsult, éreztem, hogy nem tudok a többiek között maradni, le akartam szállni, csak kapaszkodtam és éreztem, hogy a lábaim is remegnek. Nagyon rossz érzés volt, de az utcán jobban lettem. Félek, hogy újra előjön és nem tudom, mikor vagy hogyan.”

Miért olyan ijesztő ez a rosszullét?

 Egyrészt mindenki azt éli át, hogy még soha ilyen furcsán nem volt rosszul, másrészt, mikor a szívverésünk gyorsul be és fulladásos érzést okoz, akkor újabb félelmi tényező kapcsolódik be. Ha a szívünk, ami életfontosságú szervünk, kezd másképp viselkedni, mint, amit megszoktunk, akkor tudattalanul úgy reagálunk rá, mint életveszélyre. Ez nem tudatos félelem, az indítja be, hogy az élet alapvető feltétele a normális szívműködés, amit egyébként nem szoktunk észrevenni, mert ugyan mindenki tudja, hogy hol van a szíve, de senki nem foglalkozik vele behatóbban. Ege ilyen rosszullét, mintha „megmutatná” a szívünket, de egyben azzal az információval együtt, hogy baj van. Azt is mondhatnánk, hogy az illető valóban pánikba esik, mert számára nem átlátható jelenségek és tünetek kezdenek elhatalmasodni rajta.

Mi a pánik?

Régebben a szorongásos betegségek között szerepeltek ezek a panaszok, néhány éve új tünet együttesként írja le a szakirodalom.  Olyan pszichés állapot ez, melyben a tudattalanban olyan méretű feszültség vagy  szorongás erősödik fel, amely testi tünetek képében is jelentkezik. Mindannyian ismerjük a szorongás jegyeit, mert pl. vizsga vagy témazáró dolgozat előtt a gyomorszorítás, kézizzadás és „gombóc a torokban” érzése kevés kivétellel működésbe lép.

A pánik állapot hátterében olyan események és erre adott tudattalan, pszichés reakciók állnak, melyeket minden egyes esetben kideríthetünk. Minden esetben „váratlanul” jelentkezik, tehát a gyanútlan illetőt hidegzuhanyként éri, mégis pszichológiailag ezek sosem véletlenszerűek, pontosan értelmezhető, miért ott és miért akkor bukkant fel.

Ez olyan helyzet, ami mindenkinél előfordulhat, vagy csak a gyengébbeknél?

Ez nem a lelki erőtől függ, hanem a tudattalanban rejlő szorongásoktól és a személyiség egyéb részeinek az integritásától. Nem fordul elő mindenkinél, ahogy nem mondhatjuk azt sem, hogy mindenkinek volt már középfülgyulladása, pedig füle minden embernek van.

Az élet képes olyan eseményeket produkálni, amik megterhelők és szorongatók, ha valakinek a feszültségszintje egyre csak nő és nem képes csökkentésükre, akkor a személyisége valamilyen tünettel fog reagálni. Vannak olyan külső tényezők, melyek egy speciális szorongásfajtát indítanak be, ez a szeparációs szorongás, ez áll a pániktünetek hátterében.

Mi a szeparációs szorongás?

A „szeparációs szorongás” egyike a legkoraibb tudattalan érzéseinknek, tehát abból az életkorunkból hozzuk magunkkal. A szeparációs érzés, egy csecsemő életében az egyik legnagyobb kínt jelentő állapot. Ez érthető, ha végiggondoljuk, hogy az embergyerek a legkiszolgáltatottabb ivadék a törzsfejlődésben. Sokkal hosszabb ideig igényli az anyai ellátást, és gondozás nélkül valójában életképtelen. Ha az anya hosszabb időre eltávolodik a gyermekétől, aki erre teljes joggal, torkaszakadtából bömbölni kezd, akkor ezt a szeparációs állapotot éli át, tehát nyugtalan és szorong. Miután félelmeit nem tudja kordában tartani, egyetlen helyzet van, amiben elcsendesül és megnyugszik, és ez a mamája visszatérése, meg az ölelése. Az anya jelenléte tehát nyugalmat és biztonságot jelent, a hiánya pedig tudattalanul, félelmet a megsemmisüléstől.

Amikor felnőtt korban valaki szorongani kezd és hirtelen ehhez a szeparációs szorongás érzése is társul, akkor olyan mérhetetlen egyedüllétet és bizonytalanságot élhet át, mint egy magára hagyott csecsemő, aki semmiben nem lehet biztos, abban sem, hogy egyáltalán életben marad-e.

Ez az érzés viszont nagyon ijesztő és tovább gerjeszti a testi tüneteket, miközben a pánik érzése valóban elhatalmasodik és menekülésre késztet. Ez a tudattalan reakció az, ami a „azonnal le kell szállnom a buszról” gondolatot létrehozza.

A tünetek mindig ugyanazok?

Általában igen, ezek nagy része általános szorongási tünet, heves szívdobogás, szapora szívverés, izzadás, kézremegés, reszketés, fulladás vagy légszomj érzés, gombócérzés a torokban, mellkasi fájdalom, hányinger, szédülés, ájulásérzés, derealizáció (olyan érzés, mintha a realitást elvesztette volna), deperszonalizáció (mintha elvált volna a testétől és kívülről látná sajátmagát), az önkontroll elvesztésétől való félelem („meg fogok őrülni”), halálfélelem, zsibbadások, bizsergések, hidegrázás vagy hevülés.

Ezek a tünetek csoportosan jelentkeznek, növelve az ijedtséget és a félelem érzését.
Aki nem élt még át szorongásos rohamot, azzal szembesülhet, hogy egyik tünet után bújik elő a másik. 

Tudatosan meg lehet szüntetni a pánikot?

Az első lépés az, hogy tudatosítani kell magunkban, hogy ez nem egy testi betegség, ezt a „lelkünk gyártja”, tehát érdemes feltenni a kérdést magunknak: vajon miért szorongok ennyire?

Általában a betegek annyira elfoglaltak a tünetekkel, hogy egy ilyen tudatos lépésre nem rögtön képesek. Sokan azonnal orvoshoz fordulnak, és szorongáscsökkentő tablettáktól várják a megoldást. Ezzel szemben a pánik hátterében fennálló pszichés tünetek önmagában a gyógyszertől nem szoktak megoldódni, tehát érdemes pszichoterápiás kezelést igényelni.

Ha valaki megtanulja az autogén tréninget, tehát képes relaxált állapot elérésére, akkor kezelni tudja ezeket az állapotait is, mert a kontrollt végig a saját kezében tartja. Nagyon fontos tudnunk, hogy ezek a tünetek azért olyan nagyon ijesztőek, mert tudattalan a keletkezésük, a felszínen már csak a tünetet érzékeljük, ettől mindenki halálra rémül és öntörvényűnek érzi a jelentkezésüket. Azt élheti át, hogy neki semmilyen befolyása nincs a kialakuló helyzetre, tehetetlen és kiszolgáltatott.

A helyzet viszont az, hogy ha nem ijed meg és kontrollálja a saját pszichés állapotát, akkor viszonylag jó sebességgel, rendezni is tudja azt.

Természetesen az évekig fennálló, kezeletlen pánikbetegség nem olyan egyszerű helyzet, mint az egyszeri előfordulás, de minden esetben a nyugalom és a kontroll a legjobb stratégia.

Mikor kell szakemberhez fordulni?

 Ha az életvezetést gátolja vagy jelentősen nehezíti, akkor mindenképpen. Akkor is ajánlom, ha a gyógyszerekkel karbantartott szorongás hátterében fennálló okokra kíváncsi valaki.