Érzelmek és emberi kapcsolatok – gondolatok a média hatásairól. Avagy miért kellenek nekünk a szappanoperák?!

Vannak olyan napszakok, amikor a televízióban szinte bármilyen csatornára is kapcsoljunk, szappanoperát fogunk látni. Némi iróniával azt is mondhatnánk, ezek olyannyira egyformák, hogy ha egy mondaton belül kapcsolnánk a csatornákat, ugyanolyan értelmű és mélységű mondat összeállhatna 4-5 filmből.

Miért van szükségünk ezekre a filmekre? Adnak-e ezek olyan élményt, ami oka és fenntartója a magas nézettségnek? Vannak-e veszélyei?

Jelenünk társadalomlélektani állapota bizonyos vonásait tekintve aggasztó. A szociológusok és a pszichológusok már régóta hangoztatják, hogy az emberi kapcsolatok elsivárosodása, a rövidtávú célok és érdekek mentén történő gondolkodás, a szabadidő csökkenő mértéke és a növekvő depresszív életérzés rossz prognózisú a jövő generációja számára. A mai szülő korosztály számára is komoly veszélyeket rejt, gondoljunk a depresszió és pszichoszomatikus betegségek emelkedő számára, a válások számának növekedésére.

Akár magas, akár alacsony szinten egzisztáló rétegeket vizsgálunk, a hétköznapi életet az elért javak és egzisztenciális szint további megtartása illetve a további felhalmozás és fejlődés jellemzi. Az ennek érdekében tett erőfeszítések egyértelműen növekvő pszichés terheket rónak a személyiségre, egyre kevesebb teret biztosítva a pihenésnek, regenerációnak, és további emberi kapcsolatok kialakításának.

Az a tudatosult vagy tudattalan érzés, hogy a megszerzett pozíció bármikor elveszhet, szorongásokat indukál és tart életben. Az emberi kapcsolatokra sokszor a közös érdekek mentén szerveződő kapcsolódás, és a valódi érzelmek háttérbe szorítása a jellemző. Az egy rétegbe tartozók igyekeznek olyan lélektani koalíciót kialakítani, mely ezt a szorongást enyhítheti ugyan, de sokszor nem enged teret az őszinte, nem maszkírozott érzelmeknek, indulatoknak. A közösen kialakított lélektani koalíció közös normarendszer kialakulását is jelenti, tehát a beszélgetések témája, a megmutatható érzelmek mennyisége és milyensége, a gyengeségek vagy kudarcok maszkolásának mértéke ennek a kimondatlan, tudattalanul kialakított normarendszernek a függvényében fog alakulni. A normarendszer be nem tartása komoly szankcióval fenyeget, az izolálódással és a társaságból való kiszakadással, vagyis szeparációval.

A családon belüli légkör a benne élő felnőttek pszichés állapotától függ elsősorban. Ha a felnőttek hajszolt és valójában állandó készenléti állapottal jellemezhető életet élnek, akkor az otthon eltöltött idő is egyre kevesebb lehetőséget nyújt a kiengedésre és a kölcsönös érdeklődésre. Az családi egységen belül az elfogadás és biztonság, valamint a szeretet azok az alappillérek, melyek optimális esetben biztosítják a családtagoknak az őszinte, elengedett lélektani működést, és egyben a szankció- és szorongásmentes pszichés állapot fenntartását. Azonban a családi viszonyokra is igaz, hogy a kapcsolatok működtetése és  fenntartása, az érzelmek optimális cseréje erőfeszítéseket és pszichés energiákat kíván, amit pont a szankcionálás hiánya miatt, a legkönnyebb a háttérbe tolni. A “hagyjál, nem látod, milyen fáradt vagyok”és a ”borzasztó napom volt ma, csak nyugalmat és csendet akarok” kezdetű mondatok biztosan ismerősen csengenek. Esetenkénti előfordulásukkal nincs is probléma, csak a mindennapok szignáljává válva már életformát meghatározó szabályokká merevülnek. Ezekben az otthonokban a munka után délután vagy a viszonylag késő esti órákban általában a már a nem közös vacsora és a TV nézés a jellemző rítus. A családtagok leszoknak egymás kérdezgetéséről, lassan elmaradnak az élménybeszámolók, mert a napi feszültségek mennyisége már nem átadható, maradnak a kétmondatos utalások a helyzetre, ami valójában konstruktívan már nem változik.

Ha a belső kommunikációs rendszer kezd kiüresedni és az átadható érzelmek egyre alacsonyabb hőfokúak, akkor érthetővé válik az igény arra, hogy betekintsünk mások hasonló viszonyaiba. Így érthető meg a látszólag paradox jelenség, hogy a családtagok olyan szappanoperákat néznek, melyekben idegen családok mindennapjaiba és problémáiba kukkanthatnak be, miközben a sajátjukban némán ülnek.

A szappanoperák azon fajtái, ahol az átlagos egzisztenciális szinten élő emberek sematizált problémái és emberi kapcsolatai jelennek meg, általában evidenciákra és közhelyekre épülő megoldásokat tartalmaznak a konfliktusokra. Nincsenek nagy intenzitású érzelmek, kétséges, több szempontból értelmezhető problémák és senki nem hosszú távon frusztrálódik. A konfliktushelyzetek feloldása, mint a Pithagorasz tétel bizonyossága, nagy valószínűséggel bejósolható, a képlet működik, a helyzet megoldódik. Kevés fejtörést okoz, szorongást nem mobilizál, és egyértelműen a happy end felé tendál. A család felnőtt és kamaszgyerek tagjai számára egyaránt megérthető és feldolgozható. Olyan, mintha jelen lehetnénk a képernyőn lévő családban, tagjaikkal azonosulni lehet, problémáik, akár közösek is lehetnének…

A felszínen értelmezhető jelenség, a ritualizálódás és függés, tehát a sorozatra való rászokás azt jelzi, hogy a megszerezhető élmény lélektanilag olyat nyújt, ami folyamatos igényt alakít ki. Klinikai tapasztalatok mutatják, hogy sok sorozat időpontja egyszer csak mindennél fontosabb lesz, azt mondhatnánk életformát módosító hatása van, mert arra az időre más tevékenység, találkozó vagy esemény már nem szerveződik és nem szervezhető, ha elkerülhetetlen az eset, akkor videóra kell felvenni a hiányzó részt, hogy az élmény ne elmaradjon, csak késleltetve legyen. Némi túlzással szenvedélyes függésnek is nevezhetnénk a kialakult pszichés állapotot. Felmerül tehát a kérdés, mit nyújt ez az élmény?

A szappanoperák, mint modern népmesék …

Jóllehet meglepőnek tűnik ez a párhuzam, szappanoperák és népmesék, ha belegondolunk, főbb jellemzőik megegyeznek. A történet általában egy fő cselekményszálon fut, a történetben kiemelkednek a főszereplők, de mellettük csak epizodikusan jelennek meg fontosabb mellékszereplők. A főszereplők alakja egyértelmű, azt is mondhatnánk, lélektani értelemben szimbolikusan értelmezhető. Mindig van jó és rossz, gonosz és áldozat, cselszövő és a cselszövésnek áldozatul esett figura.

Mit jelent ez? A népmesék pszichológiai szerepe, akár társadalmilag, történetileg vizsgáljuk, vagy a gyereknevelésben, szimbolikusan a fontosabb karaktereken keresztül lélektani törvényszerűségek megjelenítése. Ha felidézzük gyerekkori meséinket, emlékezhetünk a jó és rossz harcára, hogyan izgultunk Csipkerózsikáért és hogyan vártuk, hogy valaki elveszejti végre a gonosz mostohát. A mesék elemzése során minden történetben megtaláljuk a legfontosabb karakterjellemzőket, csak éppen személyekre leosztva. A jó mindig és csakis egyértelműen jó, a gonosz és rossz alakok soha nem hordoznak pozitív vonásokat. Figurájuk így alkalmas a korai gyerekkor pszichológiailag legfontosabb elhárítómechanizmusainak és szorongásainak a megjelenítésére, és ezen keresztül átélésükre. A személyiségfejlődés nagyon korai szakaszában érzéseink még nem bonyolult mintázatúak, nagyjából a két fő alapérzelem a szeretet és az agresszió mentén értelmezhetők. Az egyik legfontosabb pszichológiai fejlődési folyamat a két fenti érzés ötvözetének kialakulása, vagyis az árnyalt, szeretet és elfogadás szempontjából biztonságos, de a negatív érzéseknek is teret adó érzelmi háttér megformálódása. A pszichoanalitikus elméletek ennek a fejlődési folyamatnak a fontosságát hangsúlyozzák, vagyis a bonyolult mintázatú érzések kialakulása az egyik záloga az optimális karakterfejlődésnek. Ez a képesség és érzelmi repertoár tesz képessé bárkit arra, hogy eligazodjon a világban, az őt körülvevő szociális közeg működését értse és abban létezni tudjon. A lélektani fenyegetettség érzése  az érzelmek bizonytalan felismerése és az ennek mentén kialakult érthetetlen lélektani szituációk során alakul. Szorongást akkor érzünk, ha kiszámíthatatlan a körülöttünk lévő közeg, ha állandóan védekezésre kényszerülünk, mert nem sikerül a biztonságos eligazodás képletét kialakítani.

Természetesen ez a folyamat alapvetően az anya-gyerek kapcsolatban alakul elsődlegesen, de nagyon fontos a további fejlődés során a látható modellek minősége. A meseolvasáskor a főhős (aki általában magányosan küzd) kalandjai érzelmeket váltanak ki az olvasóból, a gyerekeken láthatjuk, milyen nagyon tudnak izgulni valakiért és haragudni a gonosz alakra. Ezek az átélt érzelmek a saját személyiségen belül is hatnak, mert a mese alakjain keresztül megjelenített lélektani jelenség mindenkinek saját korai fejlődési szakaszát érinti meg. A történet végén a jó győzelme olyan katarzis, mely felidézi azt a nyugalmat és örömet, amit egy biztonságos szeretetkapcsolatban átélhetünk és amely biztosít minket afelől, hogy nem a gonosz marad hatalmon, hanem a jó. A mesék irodalmi értékeket közvetítenek, tehát az átélhető pszichológiai élményen túl dramatikus és verbális információt is közöl. A szappanoperákra ez a fajta információátadás nem jellemző, a nyelvezete és cselekményessége jóval alatta marad az irodalmi értékeknek. Amit mégis közvetít, az a karakterek viselkedésének jellemzői, tulajdonságaik és probléma- és konfliktusmegoldásaik. A megjelenített életformák sematikusan ábrázolnak  mai korba helyezett élettörténeteket, ugyanakkor ezzel mégis felülírják a prózai valóságot.

Néhány szó a veszélyekről

A szappanoperák tömegigényt kielégítő mennyiségben készülnek, de jól kiméretezett adagokban. A fő veszély a már említett függőségen túl, a modell és minta átadásban látszik. A kamasz korosztály, amelyik életkorára jellemzően tapasztalatot gyűjt, fantáziál és figyeli a felnőttek világát, egyszóval tanulja az eligazodást az életben, ezzel a sematikus történetsorozattal szembesül nap, mint nap. A hétköznapokban a családi beszélgetések helyett ha az ilyen modellek a mintaadók, erősen megnehezül a kiskamaszok értékrend kialakulása.

Ebben az értékrendben nincs a megértéshez szükség hosszas elmélyülésre, gondolkodást nem igényel, mert szinte matematikai képletként egyfajta megoldásra futtatja ki a konfliktusokat. Ezzel szemben a valóság az emberi érzelmek és az emberi szituációk végtelen sokasága és bonyolult mintázata, amihez a kulcsot átélésük és a rajtuk való gondolkodás fejleszti ki.

Csak a veszély éppen abban látszik, hogy a sorozatgyártás és az igények növekedése közös érdek mentén egymást erősítő folyamat, aminek a hosszútávú következményei jelenleg még nem érzékelhető, de amely a jövő generációjának személyiségfejlődését és művelődését is erőteljesen módosíthatja.